Kajak leírja az ember, hogyan kell szalonnát sütni(plusz még a nyomi jellemrajzot ír sütés alapján):

Jó kis tűzrakó helyek minden környéken vannak, vagy a kertben egyszerűen ki lehet alakítani egyet. A bevásárlólista nem hosszú, füstölt szalonna, kenyér és hagyma kell csak. Jó, ha van egy éles késünk vagy bicskánk és a gyufát se felejtjük otthon. Ha nem éjszakázunk sátorban az erdőben, érdemes előre felkészülni lélekben: A szalonnasütés után még éjjel célszerű hajat mosni, különben másnap húzhatjuk újra az ágyneműt is.

Tűzrakás
A nagy tűzhöz sok fa kell. Érdemes még világosban, jóval a tűzrakás előtt sok-sok fát összeszedni. Bonyodalom származhat ugyanis belőle, ha sötétben, éhesen, néhány sör után indulnak a csapat férfitagjai fát gyűjteni. Ha otthon szalonnázunk, vehetünk fát az erdészetben vagy tüzéptelepen is. Tűzrakáskor néhány apróságra érdemes odafigyelni! Például nem célszerű a kiültetett és kiszáradt cserepes karácsonyfánk mellett kezdeni. A békesség kedvéért készítsünk a tűz mellé egy nagy vödör vizet is. A tűzrakóhelyet vegyük körbe téglával, kövekkel, agyaggal! Ne hagyjuk a tüzet őrizetlenül, és ha végeztünk, mindig győződjünk meg róla, hogy a tűz kialudt.
A tűzhöz kell gyújtós, aprófa és tűzifa. És persze a gyufa. Középre gyújtóst teszünk (például fű, szalma, fakéreg, papír, a lényeg, hogy legyen száraz), aprófával körülvesszük, és levegősen, piramisszerűen köré állítjuk a tűzifákat. A fakérgek közül a nyírfa a leggyúlékonyabb, ezt még nedvesen is viszonylag könnyű meggyújtani.

A nyárs
Ha mi készítjük, a kökény, az akác és a fűzfa a legalkalmasabb nyársnak. Éles bicskával a végét lapos-hegyesre faragjuk. Néhány száz forintért profi nyársakat kapni barkácsáruházakban, hipermarketekben is.

A hagyma, a kenyér és a szalonna
Fogyókúrázók, kérjük, ne olvassák tovább cikkünket! Köszönjük. A kenyér legyen fehér és vastag. A hagyma sok és vékonyra szeletelt. A szalonnasütéshez füstölt szalonnát használjunk. Ide nem jó a húsos bacon, sem az abált szalonna. A szalonna tetejét először bevagdossuk/beirdaljuk úgy, hogy a zsír egy helyre folyjon majd. Ha a szalonnabőrbe kis nyílást vágunk, a nyársat ezen keresztül tudjuk átdugni, így nem fordul el és nem esik le, hiszen tartja a bőr. A zsírt a tűz melletti tányérokra vagy papírra szeletelt hagymakarikákkal fedett kenyérre csorgatjuk, a megsült szalonnát rádarabolhatjuk vagy egészben is haraphatjuk. Persze mindenki másképp szereti, van, aki az egész hagymát is megsüti, és megsülve teszi a kenyérre a hagymadarabokat.

A szalonnasütő típusok

Az emberek személyisége látványosan megnyilvánul szalonnasütéskor.
Az első, aki nyársat ragad és a még szinte be sem gyulladt a tűz, már a közepébe tartja a szalonnát, ő a Hübelebalázs. Zsír alig lesz a kenyerén, de szalonnája kívül garantáltan szétég, belül pedig nyers marad.
A Precízion kenyerén bezzeg sosem fekete a zsír, a végtermék pedig tökéletesen egyenletes zsíroskenyér: átsült szalonnadarabok és hajszálvékony hagymakarikák.
Az Anyácska/Apácska típus mindenkinek segít nyársat faragni és a szalonnát feltűzni. Ha elszaladsz egy italért, szívesen tartja a nyársadat, és biztos, hogy ad egy falatot az ő zsíroskenyeréből a Hübelebalázsnak.
A Főnök-típus kezében sosem látsz nyársat, valahonnan mégis mindig van pöpec módon elkészített zsíros kenyere.
A Művész nyársa és a szalonna irdalása különleges, művészien rendezi el kenyerén a hagyma- és szalonnadarabokat. Szinte sajnálja is megenni az eredményt.

Desszert
A sós szalonna után jólesik egy kis édesség. Csoki helyett kipróbálhatjuk a pillecukrot is. Az angolszász országokban nagy divat nyílt tűzön pillecukrot grillezni. Ők a pillecukrot nyárson megpirítják, és csokis keksz közé téve fogyasztják. Állítólag csak az USA-ban évente mintegy 50 millió dollár értékű pillecukrot sütögetnek meg a tűz fölött.

Érdekesség
Magyarországon 2006 szeptemberében volt a tömeges szalonnasütés magyarországi rekordja. 370 tűzrakóhelyen sütött egyszerre mintegy 2200 ember. A fáma arról nem szól, hogy hány kiló kenyér és szalonna fogyott.

forrás mindmegette.hu

Hatalmas siker az új útdíjrendszer, három nap alatt több, mint 80.000-n vettek jogosultságot! Gratulálok a hatalmas sikerhez! Így mindenki elkerülte, hogy napi 15.000Ft-ra büntessék öket. Az élményt fokozták a nyugatra visszatérö "vendégmunkások" is . Ez mind semmi, én további sikerekröl tudok beszámolni: Hatalmas sikere lesz márciusban a gépjármüadónak is, több millióan fogják befizetni legalább az elsö részletet! Így elkerülik a több tízezres büntetést és a rendszám kivonását a forgalomból. Még ennél is frenetikusabb siker lesz az szja bevallás elkészítése, befizetése, vagy visszaigénylése annak, ami jár. Elkerülve a 100.000-s büntetést. Ugye mekkora kormányzati sikerek! Kedves fideszes barmok! Akkor is hatalmas siker lenne, ha nem lenne mögötte büntetés? Ti tényleg ennyire hülyék vagytok, vagy csak minket próbáltok annak nézni?

Még több M0 poszt:)

Hirtelen történt és erõteljesen. Váratlanul
megnyílt a "járatlan út". Senki lettem és
megkaptam mindent.
Eddig azt hittem valaki vagyok és
ragaszkodtam ehhez a valakihez. Néha jó
voltam magamnak, néha kevésbé. A
napokban viszont megvilágosított egy jót
akaró - jó takaró. Azt mondta rólam: egy
senki vagyok.
A kezdeti dühödt indulatok után
mérhetetlen felszabadulás töltött el, és
tölt el azóta is. Hihetetlen élményben
részesültem!
VÉGRE NEM KELL VALAKINEK LENNEM!
Pontosabban eddig sem kellett, mégis
voltam. A „valaki vagyok”, és az „ez
vagyok én” azonosulások karmai közül egy
csapásra kiszabadultam.
Hullámverés voltam a mérhetetlen
óceánon. Hol felkapaszkodtam az égig, hol
összeroskadtam a vízszintre. Hullám
vagyok. Hittem én. És a hullám is voltam.
Annak a hullája aki lehetnék, miközben az
vagyok akivé bekorlátoztam magam.
Ezután senki lettem és tengerré váltam.
Lesüllyedtem, majd felismertem:
megérinthetetlen semmiként létezem
mindenkiben és mindenben. Senkivé
születtem és megkaptam mindent.
Most, hogy „árva lélek”-ké váltam, az
eddig magamhoz bilincselt énképem híján
- egy csepp erõfeszítés nélkül - én lettem
bárki. Megláttam az alapot, amit eddig
eltakart elõlem az akirõl úgy gondoltam
"én vagyok".
A fejemben zakatoló hazug mozi folyton
vetítette mivel is muszáj összeolvadnom,
hogy több legyek mint ami odáig voltam.
Az eddigi hazugság fátyolra ráhúztam
újabb és újabb rétegeket, és azt igaznak
próbáltam fitogtatni. Mikor egy másik
"hiedelemhalommal" találkoztam, harcba
elegyedtünk, hogy ki tud nagyobb részt
bemutatni pátyolgatott kis személyébõl.
Tragikomédia…
Mikor nyertem, akkor érkezett egy rakat
szállítmány amibõl (sz)építgethettem
tovább a mûvemet, és fogalmam sem volt
arról, hogy e pillanatban is igazándiból
vesztettem. Távolabb kerültem attól a
csöndes, leírhatatlan senkitõl, aki a valódi
szabadságot nyújtja a valakik rabláncai
nélkül. Mikor a nézeteink szerint én
buktam el, egy legyõzött valaki lettem. Az
a valaki, aki nem más mint egy „kis
senki”, és szenvedtem.
Szerencsére!
Az élet nem hülye (gondolom), és nem
hiába kínoz. Talán azért, hogy
megmutasson nekem valamit? Ez az az
élethelyzet, amikor legnagyobb a kényszer
arra, hogy mélyebbre nézzek...
Mit képzel(nek) most rólam? Mitõl
szenvedek? Az eseménytõl, vagy a
gondolataimtól? Miért szenvedek? Mert ez
történt, vagy attól, hogy folyton újra
lejátszódik bennem? Hogyan
menekülhetek? Miért nem tudok
szabadulni? Az önmagamról hitt gondolat
vagyok, vagy az akiben/amiben folynak,
felbukkannak, majd elcsitulnak a
gondolatok? Miért nem tudok szabadulni?
Mitõl akarok szabadulni? Kitõl akarok
szabadulni? Ki vagyok én valójában?
Férfi vagyok, testvér vagyok, jó vagyok,
magányos vagyok, szeretõ vagyok, ügyfél
vagyok, öreg vagyok, szegény vagyok,
sovány vagyok, boldog vagyok, hülye
vagyok, ember vagyok, hívõ vagyok,
gazdag vagyok, bulizós vagyok, magyar
vagyok, kövér vagyok, munkás vagyok,
beteg vagyok, rossz vagyok, fiatal vagyok,
okos vagyok, illedelmes vagyok, ilyen
vagyok, olyan vagyok, ez vagyok, az
vagyok……
Tényleg száz meg száz szó, kép, hang,
gondolatmix lennék??
ááááááá........
Ezek csak címkék! Semelyik sem vagyok!
Senki vagyok… És még e szavak, e betûk
sorozata sem...

Harminchat éves vagyok, és én is, mint annyian, tizennyolc évesen, a gimi utolsó évében rákaptam a dohányzásra. Nem is tudom, akkoriban menőnek számított, ha egy lány a vörösre festett körmei között egy cigit tartott, lehetőleg persze valami külföldi márkát. Mi persze akkoriban még nem nagyon tudtunk hozzájutni a drága márkás cigikhez, így jobb híján "szofikát" szívtunk, így becéztük a barátnőimmel azt a dögöt.
A barátnőim, akikkel a gimi alatt a klotyóba jártunk szünetben, hogy titokban rágyújthassunk (jó ég, olyan büdös volt a ruhám, hogy a nemdohányzó padtársam alig bírt megmaradni mellettem) már régen férjhez mentek, és két vagy több gyereket szültek, és már nem is emlékeznek arra, hogy valaha dohányoztak volna. De én!

A bölcsészkarra mentem, ahol újabb elvont, filozófikus figurákkal ismerkedtem meg, akik képesek voltak hajnalig ülni egy kiszáradt kávéscsésze meg egy púposra tömött hamutartó mellett, és elmélkedni valami teljesen légből kapott problémán, miközben csak szívták, fújták a füstöt. Az én szerelmem is egy ilyen fiú lett, és nyolc évig együtt is éltünk, ami azt jelentette, hogy albérletről albérletre költöztünk és dohányoztunk. Nem terveztünk esküvőt, nem terveztünk gyereket, hanem csak merengtünk az élet miértjéről és bagóztunk.
Mire észbe kaptam, a fiú lelépett Indiába, ma is ott él és tanít egy európaiaknak szánt spiritiszta iskolában, én meg harminckét éves lettem, és végtelenül magányos. Leghűbb társam, a cigaretta persze most is ott volt mellettem, és soha nem gondoltam arra, hogy valaha is meg kéne válnom tőle.
De azon a nyáron meghalt a nagynéném.

Aránylag fiatal volt még, nem kellett volna meghalnia. Hatvanöt éves kora ellenére tele volt életörömmel, energiával, mindig jött-ment, mindig nevetett, és a szájában mindig ott fityegett a cigaretta. Nagyon szerettem őt, és most, hogy meghalt, rádöbbentem, hogy egy kicsit az ő útját járom, mert épp olyan magamnak való, magányos kezdek lenni, mint ő volt egész életében, és épp oly szanaszét van az én életem is, mint az övé. A cigaretta talán az egyetlen fix pont benne.
Tüdőrákot kapott, megműtötték. De hiába, a rák szélsebesen átterjedt a nyirokrendszerére és a májára. Még a kórházban, a műtéti hegével is képes volt kiszökni  kertbe, hogy rágyújthasson. Két hónap alatt elment.
Az orvosok egyértelműnek tekintették, hogy a cigaretta vitte el, még ha nem is mondták ki ilyen nyilvánvalóan. Nagyon kiborultam, nem is gondoltam volna, hogy ennyire mélyen érint majd, hogy elveszítettem.
Azontúl minden egyes cigarettánál eszembe jutott, és bár többet szívtam, mint valaha, korántsem esett már olyan jól, mint régen.



Évek teltek el, jött egy nagy szerelem. Robival rengeteget vitáztunk, mert ő nem dohányzott, és engem is le akart szoktatni. Persze minél inkább erősködött, én annál makacsabbul tartottam magam, és csak szívtam, szívtam a cigit, azért is.
Aztán terhes lettem, és tudtam, itt az idő, hogy abbahagyjam, mégse tehetem tönkre a gyerekem.
Meg is álltam. A lakásban megkerestem az összes fellelhető cigit, és odaajándékoztam egy hajléktalannak. Majd belepusztultam, annyira hiányzott, sírtam és aludtam egész nap, ha pedig nem, akkor ettem, ingerült voltam, és dühöngtem. Senkinek nem kívánom azt a kínt.
Füst nélküli létem negyedik reggelén azonban arra ébredtem, hogy vérzek. A baba meghalt.

A szerelmem nemsokára elhagyott, igaza is volt, a vetélésemmel mintha a szerelmünk is meghalt volna egy kicsit. Egyedül maradtam a tervemmel, hogy nyitok egy kávézót, ahol esténként filmvetítés lesz, és felolvasás.
És egyre többet dohányoztam.
Közben a munkahelyemen kitiltottak a cigimmel a hideg körfolyosóra, és a kávézómtól is elment a kedvem, mert az EU-ban lassan mindenhol betiltják a dohányzást. Milyen kávézó lenne az, ahol nem lehet cigizni?

A minap azon kaptam magam, hogy állok a színház előtt földig érő estélyi ruhában a koszos, pocsolyás utcán, és cigarettázom, és szinte teljesen egyedül vagyok, mert mindenki más a színházon belül van és pezsgőt iszik a büfében. Hirtelen elszégyelltem magam.
Aztán arra is rájöttem, hogy rab vagyok.
Mert hiába mondják a nagy buddhista gondolkodók, hogy nincs jelentősége annak, hogy dohányzol vagy nem, hiszen csak az számít problémának, amit annak hiszünk, és a cigaretta is csak addig probléma, amíg problémának látjuk, mert igen is rabság. És aki rab, az nem lehet boldog, annak nem szabadulhat föl sem a lelke, sem a szelleme. Mert hogyan is lehetne szabad az, akinek attól függ a harmóniája, hogy van-e elég cigije a dobozában, mert ha nincs, akkor mindennél fontosabb és sürgetőbb, hogy szerezzen.
Olyasmi gondolat fogalmazódott meg a fejemben, hogy már csak a primitív emberek dohányoznak. Akinek egy csöpp agya van, az abbahagyta. Remélem, nem bántottam meg senkit, hiszen én is dohányzom.

Nem szaporítom tovább a szót. Amiért hozzátok fordultam, az az, hogy le akarok szokni. Tudom, hogy nehéz lesz. Sőt, hogy nagyon nehéz lesz. Hiszen próbáltam már. Igaz, akkor nem vettem igénybe semmilyen segítséget, se rágót, se tablettát, se tapaszt, se semmit, csak leálltam egyik pillanatról a másikra.
Félek, hogy nem leszek elég erős, és bármilyen konokul el is határoztam magam, a szenvedés majd megtör, és visszaesek.
Kérlek, mondjátok el, nektek hogy sikerült, hogyan úszhatnám meg a keserves napokat, mit tegyek olyankor, amikor úgy érzem, ha nem gyújthatok rá, megbolondulok? Hogyan kezdjem el a napot, ha nem cigizhetek a kávémmal? És egyáltalán, meddig tart a kín, és mikortól mondhatom azt, hogy ujjé, már eszembe se jut, és leszoktam?
Kérlek, segítsetek, mert addig szeretnék leállni, míg nem muszáj. Míg nem egy betegség kényszerít rá. Mindenkinek köszönöm, aki elmondja a tapasztalatát.
Te mit tennél a helyében?

Tételezzük fel, hogy én egy igen jó dolgozó vagyok, ezért a Léggömbhámozó Bt., ahol dolgozom, azt mondja, ad nekem 300.000 Ft fizetést. Jó sok pénz ez, örülök is neki!

Aztán jön az állam, és azt mondja a cégnek: "Gratulálok a felvételedhez, és amiért ezt a pénzt a dolgozónak adod, itt ez a pici lista arról, hogy mit kérek tőled:
- Nyugdíjjárulék (18%): 54.000 Ft
- Egészségbiztosítási járulék: 33.000 Ft
- Egészségügyi hozzájárulás: 1.950 Ft/fő
- Munkaadói járulék (3%): 9.000 Ft
- Szakképzési hozzájárulás (1,5%): 4.500 Ft
Így aztán mire a a munkáltató levegőt vesz, máris kifizetett az államnak 102.450 Ft-ot, a fizetésünk tehát rögtön 402.450 Ft-jába került. Úgy is vehetjük, hogy 400.000 Ft a bruttó fizetésünk, hiszen ennyibe kerülünk a cégnek.

Na de mi sem lélegezhetünk fel, hiszen miután megkapjuk a pénzt, a kedves Nagy Testvér ismét megjelenik, most nálunk, és azt mondja, itt ez a pici lista arról, hogy mit kérek tőled:
- SZJA: 84.750 Ft
- Nyugdíjjárulék (8,5%): 25.500 Ft
- Egészségbiztosítási járulék (4%): 12.000 Ft
- Munkavállalói járulék (1%): 3.000 Ft
És mire feleszmélünk, az állam lenyúlt tőlünk 125.250 Ft-ot, 174.750 Ft-unk marad.

Persze ezzel még nincs vége a sornak... elmegyek a boltba, vásárolok ezt-azt. A termékek árába további 20% ÁFA került bele, tehát ebből a pénzből valójában csak 145.625 Ft értéket vásárolhatunk, az állam ismét eltesz 29.125 Ft-ot. Ez a legegyszerűbb eset volt, lehetne még fokozni, ha a pénzünket félretesszük, és lakást veszünk belőle, hiszen azután illetéket fizetünk (a duplán adózott pénzünkből vettük), és ha pár év múlva eladnánk, ismét illetéket fizetünk (a triplán adózott pénzünk után negyedszer). De autóvásárlással se járunk jobban, átírási illeték, gépjármű adó, üzemanyagba épített ÁFÁ-n felüli terhek. Ha pedig bankba rakjuk, a kamat után 20% adót fizetünk. Hogy ne legyen szép az élet be fogják vezetni a vagyonadót, úgyhogy a 2-3x adózott pénzből vett dolgaink után még évente fizethetünk majd megint adót.

Nézzük tehát a végeredményt:
Én dolgoztam, a munkáltatóm üzleti kockázatot vállalt, munkahelyet teremtett, létrehozott valamit. Ehhez képest ki keresett a legtöbbet? Az állam keresett a 300.000 Ft-os fizetésemen 256.825Ft-ot. Én pedig vehetek árut 145.625 Ft-ért.

Emlékszem, az átkosban tanultuk, hogy a sötét középkorban a gazdag földesúr kizsákmányolta a parasztokat, és 10%-át elvette a termelt javaiknak, aztán jöttek a papok, és elvittek másik 10%-ot! Hogy sajnáltuk szegény parasztot, és kérdeztük, de hát milyen alapon? 20%!!! Istenem, húsz százalék volt MINDEN teher, amit fizettek!
Ebből a 20%-ból fényűző paloták és templomok épültek, hadseregeket tartottak fent, kövérre híztak a gazdagok. Most pontosan 85%-ot húz az állam a fizetésemen, vagyis durván megfordult az arány. Még sincs pénz semmire... el kellene ezen gondolkozni... kihez folyik az a rengeteg pénz???

Most kérdezhetitek, hogy mi köze van a kettõnek egymáshoz, de nagyon is sok.
A helyzet az, hogy mivel itt ismerkedünk, barátkozunk, próbálunk megnyílni másoknak, de ez mégis egy bizonyos távolságot ad. Lehet, hogy a szomszédból csetelek egy sráccal, de ez addig nem fog kiderülni, amíg "komolyabbra" nem fordulnak a dolgok. Mert nem csak kilométerbeli távolság létezik, valahogy meg kell védenünk a személyes terünket, az inkognitónkat, addig amíg valakiben meg nem bízunk annyira, hogy feltárjuk neki magunkat, teljes valónkban. Tehát kénytelen vagyok hinni neki, mint ahogy õ is nekem.
A való életben sokkal bizalmatlanabb vagyok, mert látom az emberek mimikáját is a szavak mellé és az sokszor többet árul el róluk, mint hinnék. Itt viszont csak a leírt betûkben hihetek és mögöttük álló emberben.
Így tehát, ha elkezdünk emailezni, evvel már megelõlegezel egy kis bizalmat, majd ahogy keményednek a témák és még mindig kitart az érdeklõdés, megfordul a fejedben, hogy mi lenne ha? ... találkoznánk, ha a fotókon kívül személyesen is a szemébe tudnék nézni... stb
Ilyen az emberi természet, bizakodó.
Aztán jön a már megszokott dolog. Hiába várod a következõ levelet, az nem jön. Soha többé.
És akkor a vágyálom szertefoszlik, és becsömörlik az ember, hogy ennyire bunkó pasiba/csajba futott megint bele. Kicsit összeomlik a világ, majd lehet elölrõl kezdeni és bízni abban, hogy a következõ talán jobb lesz.
És itt jön a tisztelet. Mert tisztelet az, ha egy másik emberrel normálisan beszél, megtisztelem avval, hogy meghallgatom, hogy válaszolok minden kérdésére és érdeklõdéssel fogadom.
De õ miért nem tisztel meg avval, ha már elvesztette az érdeklõdését irántam, akkor küldjön egy nyamvadt levelet, hogy "bocs, de ezért meg ezért nem fog mûködni".

Ismét felteszem a kérdést: Miért olyan nehéz EMBERnek lenni?

Sokszor próbálták már ezt \"rámbizonyítani\" és valamilyen mértékben biztos, hogy igaz is.. Egyszer mélyebben is belementem a témába egy beszélgetés során. Olyan emberrel beszélgettem aki tökéletes családban nött fel, viszont komoly betegség miatt korán elveszítette az édesanyját és jószerével apukája mellett nött fel, hugával egyetemben.

Ö azt mondta, hogy olyan emberekben alakulhat ki könnyen önértékelési zavar akik apa nélkül élnek. Véleménye szerint egy apa a lányába bizonyos szintig szerelmes. Megtanítja, hogy hogyan fogadja a bókokat, hogyan legyen büszke magára, mert egy apánál jobban senki sem tudja értékelni a lánya pozitívumat.

Az anya lesz a nöi példakép a lány szemében, apától megkapja a férfimintát és így már tudja majd, hogy az életben hogyan keresse a saját boldogságát.

Nekem az anyám nagyon nem volt nöi példa. 2 éves koromban elváltak a szüleim, és anyámnak ha volt is magánélete, nem tudtam róla. Mindig csak egy olyan nöt láttam benne, aki sosem sír, nem is boldog, viszont írtó sokat dolgozik.

A családjával nem volt jó a kapcsolata, volt apja, de vele sem jött ki. Nagypapám nem volt angyal, de az én szememben Isten volt. Anyukám viszont inkább csak a rosszat mondta róla. Talán ezért is szerettem annyira a nagyapám.Vonzódom az olyan emberekhez akik valamiért kicsit \"kitaszítottak\" vagy a társadalom peremére kerültek... Nem szánalom van bennem, hanem megértés és elfogadás. Az iránt, hogy nem vagyunk egyformák.

Én is sokban különbözöm a saját korosztályomtól. Nem találom meg velük a közös hangot, nem úgy értenek meg ahogy azt szeretném. Tisztelet a kivételnek. Viszont nem hiszem, hogy a családi hátterem miatt vonzódnék a tölem jelentösen idösebb férfiakhoz. Nem apakomplexusom van, hanem egy tökéletes családra vágyom, ahol nem a másik pocskondiázása a napi müsor, nem kellene \"tüzfalnak\" lennem és megkapnám azt a szeretetet, amit anyám sosem mutatott ki, ha egyáltalán megvan benne :( - és most kövezettek meg, de ezt érzem, bármennyire is undorító dolog... Biztos pokolra fogok jutni, amiért nem tudok kijönni a saját anyámmal.. Viszont újabb nagy igazságot támaszthatok alá saját életem tapasztalataival:az ember a családját nem, de a barátait megválogathatja.

Sziasztok!

Régen nem jártam erre. Ennek a legfõbb oka, hogy én komolyan gondolom a társkeresést, és itt nem sok új regisztráló van, aki érdekelne, az olyan messze van, h soha nem tudnánk egy kapcsolatot fenntartani... Hosszú, gondolom mind átéltétek már az összes létezõ szituációt.

Szóval csak a közösség tart itt, viszont más oldalakkal próbálkozom. Nagyon-nagyon kevés sikerrel.
A tapasztalat az, h ugyanazok a bunkók az összes oldalra beregisztrálnak és mindegyiken ugyanavval a céllal, hogy cseszegessék a másikat.

Ha netán mégis ráakad az ember egy új arcra, akkor 99%-ban kiderül, h hát õ mégsem egészen az akinek mondja magát. De én meg szemét vagyok, mert ezen megsértõdök... (pl: házas, csak anyát akar a gyerekének, csak dugni akar, most szabadult a sittrõl!?....) Hol vannak a rendes emberek? Tényleg nincs?

És amikor már kezdenéd feladni a reményt, jön valaki, akinek pont az a véleménye, mint neked és õ is pont besokallni készül az egész rendszertõl. E-mail cím csere után kialakul hamar a szimpátia.

Ebben az esetben egy tényleg értelmes, okos emberrõl beszélünk, kis testi hibával. És tudjátok mit? Lesz*rom, mert végre van egy rendes ember, aki õszintén vállalja magát, és legyünk õszinték: SENKI sem tökéletes. Csak valaki rejtegeti.

Szóval hosszú levélváltás. Boldog voltam. Ugyan voltak apróbb félreértések, de ez mind csak abból adódott, h nem ismertük egymást.
Majd ez elkezdett fokozódni, mindenbõl sértõdés lett, én meg csak magyarázkodtam, de komolyan.

Alap eset, este elköszöntem, h megyek aludni, és kiléptem. Reggel a következõ üzente várt: " Már válaszolni sem kell? na szevasz"
????
Számon kértem, h mi a franc?
Erre még én voltam a bunkó, hogy hajnali 0:45-kor elmentem aludni
Itt mondtam, h ennek semmi értelme, mert utálom állandóan ismételni magam, nem akarok megmagyarázni olyan dolgokat, amik tök nyilvánvalóak és elegem van az állandó hisztibõl.
Válasz: Biztos van valakim. És ha ekkora bunkó vagyok, akkor lépjek le.
Na, megint magyarázkodás, h ki a frász mondott ilyet...stb, megint az elején voltunk. Aztán megint és megint és megint...
Meguntam.
Elköszöntem. Hogy együtt ez nem fog menni.
- "Mert ez is az én hibám, na kössz!"

Itt jön egy ilyen homlokra csapós mém

A f*sz érti a hisztis p*csákat!

Komolyan, Urim!
Minden tiszteletem, most már értem.

Lassan esett le, de ez egy tipikus csaj volt.
És igen, tényleg nem értettem meg...
És igen, én vagyok a hibás, amiért nem állok készen az állandó hangulatingadozásokra.
Könyörgöm magamat is épp elég elviselni, nehogy már én legyek egy stabil pasi a kapcsolatban?!

Lehet, h nem vagyok egy tipikus nõ, de azért nem is vagyok férfi. És komolyan nem tudom, h szerencsétlen, tényleg ennyire nõi jellem, vagy csak nem vállalta még fel magát. Mindenesetre nekem nem volt türelmem hozzá.

Alig várom a következõ delikvenst!

Uram atyám!
Irány a kolostor!

Na lássuk, mennyire vagy rácsavarodva a kék-fehér közösségi drogra.

Mik a jelei a Facebook függőségnek?

1. Azt hiszed, azok a barátaid, akik lájkolják a "juj tökre szomcsi vagyok ma este" és a "wow, micsoda tök jó nap oan boldog vok!" kezdetű, szánalmas kis megnyilvánulásaidat.

2. Ha egyszerre merül le a laptopod és a mobilod, pár másodpercig úgy érzed, nem kapsz levegőt, áttetsző vagy, sőt, valójában nem is létezel.

3. Nem onnan tudod meg, hogy milyen kint az idő, hogy kinyitod az ablakot, vagy esetleg kinézel rajta, hanem mert szarrá posztolják az üzenőfalat "jujjj, végre esik a hó!" felkiáltásokkal, mire rém okosan kiírod, hogy "jujj, itt is!"

4. Ha nem oszthatsz meg legalább 2 óránként egy fekete keretes, megható idézetes szarságot, vagy receptet, szerelmes verset, haldokló gyereket, kibelezett kiskutyát, fogyással kapcsolatos tippet, fitnesz oldalt, nagy igazságot, vicces fotót, akkor az az érzeted támad, hogy senki sem szeret és senki sem figyel rád.

5. Nem tudsz úgy megenni egy tál ételt, vagy meginni egy pohár vizet, hogy ne fotózd le és ne töltsd fel azonnal. Ugyanez vonatkozik az új cipőre/ruhára/ékszerre/ágyneműre/öngyújtóra és gyakorlatilag mindenre, ami a kutyát nem érdekli.

6. A "Mi jár a fejedben?" kérdéssel percenként találkozol, mivel percenként frissíted az oldalt, hátha "történik valami", ezért kényszeresen válaszolsz is rá, majd, ami a legdurvább: LÁJKOLOD A SAJÁT KIÍRÁSODAT ÉS FOTÓDAT. (na ez már a patológiás facebook heavy user szint, a vakcina tesztelése most zajlik patkányokon.)

7. Izgatottabban várod, hogy felbukkanjon a kis kék földgömb és a 2 darab négyzet alakú buborék mellett megjelenő  piros egyes (1) , mint a gyerekek a Télapót.

8. Ébredés KÖZBEN nem a szundit nyomod ki először, hanem rányomsz a Facebookra és akkurátusan végig nézed az exeid üzenőfalát, valamint csutkára letekered a "percről-percre" oldalsávot egészen az első világháborúig.

9. Olyan szintű poszt-kényszered van, hogy ha a nyaralásra nem vihetnél mobilt, inkább el se mennél és utólag el se hinnéd, hogy megtörtént.

10. Képes vagy fél napig tollászkodni és csücsörítős, vakus képeket csinálni magadról csak azért, hogy lájkokat kapj, de a háttérből még véletlenül sem pakolnád el a ruhaszárítót, a szennyest vagy a brutális méreteket öltő kuplerájt.

11. Ha elmész egy szórakozóhelyre/étterembe/pályaudvarra/reptérre/moziba/plázába, akkor ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy bejelentkezz és megjelöld, épp kivel vagy ott és mit csinálsz. Van, amikor csak azért mész el ide-oda, hogy megoszthasd a Facebookon, amúgy meg kurvára semmi dolgod az adott helyen. (Ez ellen is készül az orvosság.)

12. Ha látsz az utcán/áruházban/akárhol egy híres/félhíres/majdnem híres "celebet", közös fotóért könyörögsz amit azonnal beállítasz profilképnek, majd ismerőnek jelölöd a hírességet és anyázni kezdesz, ha nem jelöl vissza.

13. Hiszel benne, hogy az aloe vera, a citrom, a csalán, a kutyafasza, gyógyítja a rákot, valamint abban is, hogy lájkoktól felépülnek emberek és jóllaknak Afrika egyes területein.

14. Buddhás, Müller Péteres, szerelmes, közhelyes, instant bölcsességes, cuki cicás, kisbabás képeket posztolsz hogy lássák, mennyire ott vagy a spiccen spirituálisan és mennyire megtaláltad a lelki békédet, miközben úgy kapkodod be a Xanaxot, mint más a Pez cukorkát, de ezt persze nem posztolod ki.

15. Az az életfilozófiád, hogy az embert a lájkjai száma határozza meg, aki nincs fent a Facebookon, az ciki és nem is létezik, a társadalmi hierarchia lecsúszott és teljesen jelentéktelen tagja.

16. Nincsenek önálló gondolataid, ezért elhiszed, hogy ami százezer lájkot kap és negyvenezren megosztják, az az igazság.

17. Hiába húzza alá a köcsög Facebook a "tőllem, róllam, nállam" szavakat, te csakazértis leírod szarul, mert a Facebook a Facebook szót is aláhúzza, hát nehogy má okosabb legyen NÁLLAD.

18. Hiszel abban, hogy az igazi élet a Facebookon zajlik, a hétköznapok pedig csak azért vannak, hogy fel tudj tölteni tartalmakat és képeket az üzenőfalra.

19. Pár perc csetelés után mindenkit lerázol, mert marhára idegesít, hogy közben nem tudsz leskelődni és az exek oldalán folyamatosan rendőrködni. Ilyenkor arra hivatkozol, hogy menned kell, de elfelejtesz kilépni és mindig lebuksz, mert percenként lájkolsz valami szart. Ha ugyanezt veled csinálják, vérig sértődsz.

20. Elrejtesz a hírfolyamodból egy csomó embert, és boldog vagy, hogy többé nem zavarnak, de ha ugyanezt teszik veled, berágsz.

21. Azt hiszed, ha megosztod a kedvenc együttesed videoklipjét, akkor a lájkok NEKED szólnak, nem pedig a zenekarnak/előadónak.

22. Kiteszel egymillió képet a gyerekedről és ha nem lájkolják széjjel, azt hiszed, hogy nem szeretik a kölködet. És ez így van. Az ismerőseid nagy része vad idegen és valóban nem szeretik őt, sőt, kapaszkodj meg: Téged sem.

23. Ha véletlenül programod akad a való életben, akkor próbálod úgy időzíteni, hogy hazaérj, mire megérik a Farmvillen a paradicsom és aratni kell.

24. Simán elhiszed, hogy az emberek az életben is pont úgy néznek ki, mint a profil képükön és baromi csalódott vagy, mikor rádöbbensz, hogy ez kibaszottul nem így van, 4D-ben mindenki sokkal rondább.

25. Mikor közeleg a lefekvés ideje,akkor este 10-kor kijelentkezel a Facebookról, de az ágyban még éjfélig nyomkodod a tetves mobilodat, majd mikor már leragad a szemed, kiírod, hogy "jóéjszakát mindeninek!" és keresel hozzá egy cuki képet, majd addig várod a lájkokat míg álomba nem merülsz és azt nem álmodod, hogy volt élet a Facebook előtt...